Ismered Barnabyt? Hadd meséljek neked róla! Barnaby egy egészen apró kerti manó, pont akkora, mint egy kósza pitypangbóbita. A szárnyai olyanok, mint két smaragdzöld erezetű szilfalevél, a haja pedig puha, mohazöld selyemből van. Ott lakik a Nagy Kertben, ahol a százszorszépek bizony olyan magasak, mint az égig érő fák, és ahol minden reggel egy új kaland kezdődik.
Egy verőfényes reggelen Barnaby éppen a százszorszép-erdőben járőrözött. Hallod, ahogy a kis kígyópikkely csizmái kopognak a kavicsokon? Tipp-topp, tipp-topp! Minden tökéletes volt, amíg egy furcsa, vizes kőillat nem ütötte meg az orrát. Aztán jött egy távoli morajlás... Bumm-bumm! Kitalálod, mi volt az? Úgy van, az ég dörgött! A nap hirtelen elbújt, és a levegő hűvös lett. Barnaby lenézett a földre, és látta, hogy nagy a baj. A hangyák éppen az éves nagy cukorkocka-piknikjüket tartották, és Páncélos Tábornok kétségbeesetten próbálta sorba állítani a katonáit.
Hirtelen eleredt. De egy olyan apró manónak, mint Barnaby, az eső nem csak unalmas szemerkélés. Számára az esőcseppek hatalmas, csillogó vízbombák! Plutty! Platty! Az első csepp pont Barnaby mellé csapódott, és majdnem feldöntötte. A hangyák pánikba estek: a hatalmas ezüst cukorkocka, a piknik kincse, tiszta sár lett, és félő volt, hogy a hömpölygő víz elmos mindenkit. Barnaby tudta, hogy ő a kert detektívje, és neki kell megtalálnia a kivezető utat. De jaj, te tudtad, hogy ha a levél-szárnyak megáznak, akkor nagyon nehezek lesznek? Barnaby is érezte a súlyt, de megrázta magát: „Nem hagyhatom itt őket!”
Huss! Barnaby a magasba emelkedett, bár a szárnyai kicsit nehézkesen csapkodtak. Úgy kellett manővereznie a zuhanó vízgolyók között, mint egy ügyes pilótának. „Erre jöjjetek!” – kiáltotta a hangyáknak. Suss! Egy újabb csepp repült el a füle mellett. Át kellett vágniuk a hatalmas rebarbara-levelek alatt, amik úgy borultak föléjük, mint a zöld esernyők. Barnaby az apró makk-táskáját használta, hogy kimergje a vizet a legmélyebb tócsákból, amik elállták a hangyák útját. „Gyerünk, csak még egy kicsit!” – biztatta őket, miközben az arany szeplői világítottak az elszántságtól.
Sikerült! Beértek a Biztonságos Odúba egy öreg rönk alatt. Ott bent száraz volt a föld, és finom, fűrészpor illat lengedezett. Barnaby és a hangyák kifújták magukat. Barnaby szárnyai lassan megszáradtak, és ő rájött valamire: a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk a dörgéstől. A bátorság az, amikor akkor is repülünk, ha vizes a szárnyunk, mert valakinek szüksége van ránk. Amikor elállt az eső, és kisütött a nap, egy gyönyörű szivárvány festette át az eget. Páncélos Tábornok tisztelegve nyújtott át Barnabynak egy morzsányi mézes süteményt. És tudod mit? Ez volt a legfinomabb süti, amit a kis manó valaha kóstolt. Így történt, hogy a Nagy Kertben végül minden a legnagyobb rendben alakult.