Volt egyszer egy erdő, a Holdfény-erdő, ahol a fák halkan suttogtak, és a levelek puhán zizegtek. Ebben az erdőben élt Cinder, a pici, narancssárga róka. Cinder nem akármilyen róka volt: egy igazi kis nindzsamasszkot viselt, az oldalán pedig egy fából faragott kard pihent. Tudod, milyen színű volt a bundája? Pont olyan, mint a ropogó őszi tábortűz!
Egy éjszaka Cinder felnézett az égre, és látta, hogy a Hold szomorú. Elveszítette az ezüstfényét! Egy pajkos Szellő elcsiklandozta tőle, és most a fény nélkül a Hold csak olyan volt, mint egy fakó sajtguriga. „Ne aggódj, Hold néni!” – mondta Cinder határozottan. Megigazította a maszkját, megfogta a fakardját, és elindult a sötétben. Ssu-ssu, ssu-ssu, így suttogtak a lábai alatt a füszálak. Hallod te is?
Hamarosan rá is talált a pajkos Szellőre a Susogó Nádasban. A Szellő úgy bánt az ezüstfénnyel, mintha egy pattogós labda lenne. Hupp! – feldobta a fák tetejére. Csipp! – átlökte a csörgedező patak felett. Cinder utána vetette magát. Ugrott egyet, pördült kettőt, mint egy igazi nindzsa, de a Szellő mindig gyorsabb volt nála. „Húúúú!” – süvített a Szellő, és Cinder rájött valamire. Ezt a játékot nem erővel, hanem vidámsággal kell megnyerni!
Cinder elkezdett táncolni. Pördült a farkincájával, bukfencezett a puha mohán, és közben nagyokat kacagott. A Szellőnek annyira tetszett a móka, hogy ő is kacagni kezdett. Úgy nevettek, hogy a Szellő ereje elszállt, és végül halkan, fáradtan Cinder mancsai közé ejtette az ezüstfényt. Puhh, pont olyan selymes volt, mint egy álom. Cinder megköszönte a játékot, majd felmászott az Álmok Dombjára.
Ott a magasban Cinder magasba emelte a mancsait, és egy nagy dobással visszahajította az ezüstöt az égre. A Hold rögtön felragyogott! Olyan fényes lett, hogy Cinder narancssárga bundája is ezüstösen csillogott tőle. A Hold mosolygott, a világ pedig újra megnyugodott. Cinder, a fáradt kis nindzsaróka, összegömbölyödött a puha fűben, és mély álomba merült. És így történt, hogy a játék és a kedvesség visszahozta az éjszaka fényét. Aludj jól te is, kisfiam/kislányom!