Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ezüsthajú ninja kislány, akit Shiki-nek hívtak. Shiki nem egy átlagos kislány volt: puha, szürke macskafülei voltak és egy hosszú, fehér végű farkincája, ami mindig vidáman kanyargott. A homlokán egy fényes fémpánt ragyogott, rajta egy különleges jellel, ami pont úgy nézett ki, mint két ölelkező halacska.
Egy nap Shiki a kis erszényében egy különleges, aranyszélű tekercset talált. „Húha!” – suttogta. Ahogy kinyitotta, a tekercs ragyogni kezdett. Sussann! Shiki egy nagyot ugrott, megpördült a levegőben, és máris egy messzi-messzi, régi faluban teremve találta magát. De jaj, ebben a faluban minden sötét és szomorú volt. Az emberek féltek a sötéttől, és mindenki behúzódott a kis házikójába. „Itt valami hiányzik” – gondolta Shiki, és megbillentette ezüstös fülét.
Shiki tudta, mit kell tenni. Elővett sok-sok színes papírt és vékony bambuszpálcákat. „Ide nézzetek!” – kiáltotta vidáman. Nyissz-nyissz! – vágta a papírt a kis ollójával. Hajt-hajt! – hajtogatta a széleket. Ragacs-paccs! – és máris kész volt egy gyönyörű, kerek lámpás. Te is látod a színeit? Volt ott piros, kék és napsárga is!
A falusi gyerekek kíváncsian bújtak elő. Shiki megmutatta nekik, hogyan kell a papírra kicsi szíveket és mosolyokat rajzolni. „Ez a barátság lámpása!” – mondta Shiki. De a falu legmérgesebb embere, Moha apó, csak az orra alatt morgott: „Itt túl sötét van a vidámsághoz!” Shiki azonban nem adta fel. Odaosont Moha apóhoz, és a kezébe adott egy halványan derengő lámpást. „Segítesz nekünk meggyújtani a fényt?” – kérdezte kedvesen.
Moha apó megfogta a lámpást, és ekkor... Paff! Egy aranyszínű szikra pattant ki a kanócból, és a lámpás olyan fényesen kezdett világítani, mint egy lepottyant csillag. Moha apó arca felderült, és végre elmosolyodott. Ekkor az összes többi lámpás is kigyulladt a gyerekek kezében. Villant-pattant! – a sötét faluból hirtelen egy ragyogó, tündöklő mesevilág lett.
Az emberek kijöttek a házaikból, megfogták egymás kezét, és együtt nézték a sok-sok lebegő, színes fényt. Shiki látta, hogy a falusiak már nem félnek, mert a lámpások fénye és a barátság melege megnyugtatta őket. Shiki elégedetten megrázta ezüstös farkincáját, és a varázstekercs segítségével – Huppsz! – hazarepült. A falu pedig azóta is minden évben meggyújtja a barátság lámpásait, és így mindenki boldogan él, amíg meg nem hal.