Twig a magas fűben sétált a pitypangos botjával. Hirtelen egy halk neszt hallott: cinc-cinc! Cinc-cinc! A hangyák egy nagy, piros bogyót próbáltak hazavinni, de a bogyó nagyon nehéz volt.
A kis hangyák megálltak pihenni. Twig odalépett hozzájuk, és kedvesen rámosolygott a barátaira. Toljuk, húzzuk, egy-két-há! – mondta Twig. A hangyák vidáman cincogtak, és újra elindultak a rögös úton.
A pitypangos bot segített félretolni a kavicsokat. A bogyó gurult, a hangyák pedig szorosan fogták. Toljuk, húzzuk, egy-két-há! – dalolták mindannyian. Milyen jó érzés volt együtt dolgozni a barátokkal!
Beértek a Csiki-csiki fűbe, ahol a fűszálak csiklandozták a hasukat. Twig nagyokat lépett, és vezette a csapatot. Toljuk, húzzuk, egy-két-há! A fényes piros bogyó már majdnem célba ért.
Twig megállt, és a botjával a Puha Moha-domb felé mutatott. Ott a hangyaboly kapuja! A hangyák egy utolsó nagyot löktek a bogyón, és az begurult a sötét, biztonságos lyukba.
A bogyó bent volt, kezdődhetett az ünnepi vacsora! Twig büszkén állt a napfényben, és integetett a hangyáknak. Nagyon boldog volt, mert ma ő volt a legügyesebb segítő a réten.