Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Zoénak hívtak. Zoénak olyan haja volt, mint a legpuhább fehér pitypang, és két kis copfba fonta össze, pont így: csiri-biri! Zoe egy farmon lakott, ahol egész nap szaladgált a kopott borkiscsizmájában. Klip-klap, klip-klap, így szólt a csizmája a köveken. Zoe nagyon szerette az állatokat. Megsimogatta a bocik vizes ormát, és friss szénát adott a csirkéknek. Tudod, mit mondtak az állatok? „Múúú!” és „Kip-kip!”, ami azt jelentette: „Köszönjük, Zoe!”
Amikor a napocska álmos lett, és elkezdett lebukni a dombok mögé, hosszú-hosszú árnyékok nyúltak el a fűben. Ekkor Barnabás, a bölcs bagoly, nagyot huppant a pajta tetején. „Hú-hú!” – kiáltotta. „Zoe olyan kedves hozzánk, tartsunk neki egy nagy bált a pajtában!” Az állatok mind egyetértettek. De volt egy kis baj. A pajta sötét volt, szürke és üres. „Hogy lesz itt ünnepség virágok nélkül?” – kérdezte egy kisbárány. De ekkor valami varázslatos történt. Mivel Zoe mindig kedves volt a réthez is, a virágok elhatározták, hogy beköltöznek a pajtába.
Ahhoz azonban, hogy a virágok kinyíljanak, zenére volt szükségük. Egy különleges ritmusra, ami úgy dobog, mint a szív. Te is tudsz dobolni a térdeden? Próbáljuk meg! Tam-tam-tam! Először Bessie, a tehén kezdte: „Bumm-bumm!” a patáival. Aztán a báránykák: „Mee-mee!”, és a tücskök is rázendítettek: „Cirip-cirip!” Olyan volt ez, mint egy nagy zenekar. A sok kis bimbó hallgatta a zenét, és egyszer csak... Pukk! Pukk! Pukk! Sorra nyíltak ki a csodálatos, színes virágok. Volt ott piros, kék és napsárga is. Milyen színűt látsz még? Talán egy lilát is?
Zoe éppen a pajta felé sétált. A keze a sárga kendőjén pihent, amit a zsebében hordott. Egyszer csak meglátott egy fénylő szirom utat a földön. Követte az utat egészen a nagy kapuig. A kapu halkan megnyikkant: „Nyiiiííí!” Zoe belépett, és... Hűha! Egy hatalmas illatfelhő kapta el az orrocskáját. Sziúúú! A pajta tele volt virággal, és minden állat őt várta.
„Ez mind nekem készült?” – suttogta Zoe, és a szemei úgy csillogtak, mint a kék égbolt. Az állatok körbetáncolták őt, Zoe pedig boldogan pördült egyet a virágok között. Libben-lobban, táncolt a haja, táncolt a ruhája. Megtanulta, hogy ha jót adunk a világnak, a világ is csupa szépséget ad nekünk vissza. Amikor a hold magasra kúszott az égen, a virágok lassan összezárták a szirmaikat, mint egy puha takarót. Zoe is elálmosodott. Befújta a lámpát: Püff! És mindenki boldogan aludt el a csillagos ég alatt. Így történt ez, pontosan így.